Az ember szíve akkor törik össze igazán, ha eljönnek az utolsó percek, és rájön, hogy elvesztegette a legfontosabb ajándékot, amelyet kapott - az esélyt, hogy megmutassa nagyszerűségét a világnak. - Robin Sharma

Bár már több éve történt, még a mai napig emlékszem arra a bizonyos őszi napra. Épp a hűvös szobámban álltam korgó gyomorral és azon gondolkoztam, hogy még is hogyan lehet ennyire fanyarú az életem. Nemrég vesztettem el az állásom a gyenge teljesítményem miatt, miközben a barátnőm, Denise is dobott, miután sikerült megismernie egy nálam jóval "sikeresebb" férfit, akit Franknak hívtak.

Kint zuhogott az eső, ám így is emberek tucatjai rohantak a munkába, esetlegesen az iskolába. Én meg, fiatal férfiként, pénz, munka és barátnő nélkül álldogáltam abban a kietlen szobában - merthogy csak egy szobára volt pénzem - és azon gondolkoztam, hogy még is miből fizessem ki az esedékes számlákat. Egy igazi csődtömegnek éreztem magam, és milyen igaza volt Denisnek, - én egy senki vagyok, és sosem leszek sikeres az életben.

Érdemes elolvasni: Joe Girard három szabálya a pozitív beállítottság kifejlesztésére

Mivel alapvetően mindig is egy beszédes típus voltam, egy vérbeli szangvinikus, kezdtem megbolondulni abban az aprócska szobában. Régebben, minden nap számtalanszor leléptem onnan, ám most se barátaim, se ismerőseim nem voltak. Valahogy mindannyian eltávolodtak tőlem, pedig régebben oly jóban voltam mindenkivel.

 

Nem véletlenül vagyok ezen a földön. Egy cél miatt vagyok itt, és ez a cél az, hogy heggyé növekedjem, és nem az, hogy porszemmé zsugorodjam. - Og Mandino

 

Néhány másodperces gondolkozás után, miközben épp a szemüveg tisztítómat kerestem az asztalomon, ami előtt régebben oly sok időt töltöttem, a szemem sarkából sikerült megpillantanom valami fényeset. Közelebb hajolva észrevettem, hogy az a fényes tárgy nem más, mint a zseb-emlékeztetőm, amit egy régi barátomtól kaptam pár hónappal ezelőtt. Kezembe véve újra elolvastam  a rajta levő szöveget: Mit tennék, ha ez lenne életem utolsó napja? Mindig is szerettem a régi barátommal, Dáviddal beszélgetni, mert egyszerűen lenyűgözött az a bölcsesség amivel rendelkezett. Ő volt a cégünk legjobb értékesítője, vagyis azé a cégé, amely pár hete vált meg tőlem a késések és a gyenge teljesítményem miatt.

Mivel megvolt a száma és mindig a nagyszerű segítőkészségéről volt ismert, gondoltam hogy felhívom egy kis motiválás reményében. Na meg, nem utolsó sorban, reméltem, hogy rendkívüli kapcsolatai révén még a céghez is visszavesznek.

- Szia Robi. Rég beszéltünk, örülök hogy gondoltál rám és felhívtál. Na mesélj, mi a helyzet veled?- szólt egy meleg és barátságos hang a vonal másik végéről.

- Szia Dávid. Az elmúlt időszakban kicsit ki voltam készülve. Tudod, pár napja Denise is szakított velem, és egyszerűen úgy érzem, hogy egy csődtömeg vagyok. Épp az előbb került a kezeim ügyébe a zseb-emlékeztető, amit tőled kaptam és gondoltam felhívlak téged.

Még mindig elmosolyodom azon a pesszimizmuson ami akkoriban elárasztott. Hogy mennyire szerettem panaszkodni. Bár nem csodálom, az emberek többsége imádja ezt a tevékenységet. Viszont manapság, mikor azon kapom magam, hogy panaszkodni kezdenék, mindig eszembe jutnak Lou Holtz szavai, miszerint, "Nem érdemes a problémáidat másoknak elmesélni. Nyolcvan százalékukat nem érdekli, a maradék húsz százalék pedig örül annak, hogy gondjaid vannak."

- Ugyan Robi, fel a fejjel. - hangzott a megértő válasz - Tudod, a nehéz időszakok szülik az igazán kiemelkedő embereket, akik az évek elteltével igazán sikeressé fognak válni. Jussanak eszedbe Napoleon Hill szavai, miszerint, "Minden kudarcban és nehézségben ott rejtőzik egy legalább vele egyenrangú előny csírája.".

- Én is olvastam a Gondolkodj és Gazdagodj című könyvet és emlékszem ezekre a nagyon jól hangzó tanításokra is. De én sikeres szeretnék lenni az életben, viszont most se pénzem, se barátnőm. Igaza volt Denisnek - hangoztattam egyre idegesebb hangon - én egy csődtömeg vagyok.

Eltelt pár másodperc és még mindig csend volt a vonal másik végén. Már kezdtem attól tartani, hogy Dávidot is ellöktem magamtól. Én szerencsétlen, egyszerűen nem érdemlem meg, hogy barátaim legyenek.

- Ha valaki lábak nélkül lefutja azokat, akiknek vannak lábai, akkor te mégis miért ne lehetnél sikeres az életedben? - jött meg kicsit késleltetve a válasz.

- Már kezdtem azt hinni, hogy megharagudtál rám amiért ilyen vehemensem válaszoltam neked. Amúgy nem értem, - válaszoltam bizonytalanul mentoromnak - mégis hogy futhat le bárkit is egy lábak nélküli ember? Ennek mégis mi köze hozzám? Én mégis hogy lehetnék sikeres? - hangoztattam egyre nagyobb kíváncsisággal kérdéseimet

- A kitartás barátom. Tudod, lehetetlen nem létezik, minden csak akarat kérdése. Gondolom nem hallottál még a híres baseball játékos történetéről, Jim Abbottról.

- Nem, mégis kicsoda ő? - feleltem érdeklődően.

- Az emberek életében talán az egyik legreménytelibb szakasz, amikor egy gyermek érkezését várják. Így voltak ezzel Jim Abbott szülei is, bár akkor még ők is szinte gyerekek voltak. De minden optimizmusuk összeomolni látszott, amikor meglátták, hogy az újszülött kisfiúnak hiányzik a jobb keze.

Jim szülei, Mike és Kathy igyekeztek válaszokat találni, miért fordulhatott elő ez a születési rendellenesség pont az ő gyermekükkel. Csakúgy, mint az orvosok. De senkinek sem sikerült konkrét okot találni. Egyszerűen megtörtént, és a szinte kamaszkorú szülőknek meg kellett valahogy birkózniuk ezzel.

Jim úgy játszott, mint bármely más gyerek, és nem látszott, hogy nagyon visszafogná a kéz hiánya, ám amikor ötéves lett, a szakértők azt tanácsolták a szülőknek, hogy küldjék a Mary Free Bed Rehabilitációs Korházba, ami több, mint száz kilométerre volt az otthonuktól. A korházban Jim műkezet kaphat, és megtaníthatják használni. Akkoriban a műkéz egy kampót jelentett.

Jim szülei megfogadták a tanácsot, Jim pedig megkapta a kampókezet, amit nemsokára megtanult használni. Súlyos fogyatékossággal küzdő gyermekek között tanult - például olyan gyerekek között, akik a lábukkal kellett megtanulniuk fogat mosni, mert nem volt egyáltalán karjuk. De eljött egy pillanat a kórházban, amikor a szülők rájöttek, hogy Jim nem oda való. Legnagyobb reményük abban volt ugyanis, hogy Jimet normális gyerekként tudják kezelni - ezért hazavitték őt a kórházból.

A sikeres emberek legfőbb jellemvonása, hogy képesek leküzdeni a kísértést arra, hogy feladják. Peter Lowe

Jimnek két tehetsége is volt: imádta a sportokat és remek atléta volt. Hatéves korában apja vett neki egy baseball kesztyűt. Egyszerűen imádta. Órákon át dobálta a gumiból készült baseball labdát a téglafalnak, ezzel javította a célzást, erősítette a karját és próbálta kifigyelni, hogy hogyan tudja a jobb karjáról átvenni a kesztyűt úgy, hogy elkapja a labdát pont akkor, amikor visszapattan. Amikor már sikerült megalkotnia a rendszert, tovább tökéletesítette a gyorsaságot és a mozdulat folyamatosságát. Egyre jobb lett, egyre közelebb állt a falhoz, így egyre gyorsabban kellett a váltást elvégeznie, annak érdekében hogy elkaphassa a labdát.

Jim mondta egyszer, "Az a baj a fogyatékossággal hogy egy életre szól. Nem múlik el, tehát meg kell tanulnunk, hogyan kell együtt élni vele. " Hogy tudta ezt megtenni Jim? Mindenféle sportot játszott és mindent megtett, hogy fejlessze magát. Aztán idővel kapott némi elismerést is azért, mert jó volt - annyira jó, hogy arról is álmodott, hogy egyszer a legmagasabb szinten fog baseballozni - ezt a vágyát először tizenkét éves korában osztotta meg nyilvánosan. "Úgy tűnt, talán túlzott reményeket táplálok, de bennem rengeteg volt a remény és rengeteg segítséget kaptam." - mesélte

A siker onnan ered, hogy az ember kudarcról kudarcra sem veszíti el a lelkesedését. - John Hope Bryant

"Nem voltam őstehetség. A flinti középiskola újonc kosárlabda csapatából kivágtak, ezért átmentem az újoncok baseball csapatába, de egyetlen ütést sem értem el az egész szezonban. Nagyon hosszú időbe telt, mire kiváltam a korosztályom többi tagja közül a sportpályán." - mesélte Jim              

De végül csak kivált. A középiskola másodévében játszott az iskolai baseball versenyeken, harmadikosként az edző azt mondta, ő az ász. Jim pedig 367-es átlagot ütött abban az évben, ezzel a csapata lett a városi bajnok.

Abban az évben az edzője a focicsapatba is betette cserejátékosként. Jim nemigen akarta, de az edző ragaszkodott hozzá. Jim közben a rájátszás kezdőcsapatában végezte és csaknem az állami bajnokságig vitte a csapatát.

jim-abottVégzősként Jim dobót és egyes védőt is játszott, meccsenként 0.76 pontot kapva és 427 es átlaggal ütött negyedik ütőként. Csapatával megnyerte a főcsoportot és a Toronto Blue Jays profi csapata ki is választotta őt.  Jim azonban még nem akart profinak állni, minden vágya az volt ugyanis, hogy a Michigani egyetem gárdáját erősíthesse, amit három éven keresztül meg is tett. Beválasztották az összegyetemi válogatottba és két alkalommal megnyerte csapatával a  rangos Big Ten főcsoportot, valamint tagja volt az 1988-as szöuli olimpiai játékokon játszó amerikai csapatnak, ahol a döntőben is játszott.

Jim tíz éven át első osztályban baseballozott. Voltak szezonok, amikor fantasztikusan játszott, máskor meg küszködött. Profi karrierjének egyik csúcspontja volt a hibátlanul teljesített meccs, amit 1993-ban a Yankee Stadionban ért el dobóként.

1999-ben fejezte be profi karrierjét. Pályafutása során 1774 játékrészben játszott, 888 alkalommal kényszerített sorozatban három hibára ütőjátékost és 87 meccsen lett ő a győztes dobó. Megvalósította az álmát, egy olyan álmot, amelyet kevesen gondoltak volna lehetségesnek.

 

Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást. - Stephen Dolly

 

- Hú, ez hihetetlen. - válaszoltam csendesen, csodálkozva azon, hogy mégis mire vitte ez a kitartó ember.

- Igen, mindig is képes volt inspirálni ennek a nagy sportolónak a története - válaszolta nyugodtan Dávid, miközben hangjából egyértelműen kivehető volt egy apró mosoly, ami elhagyta ajkait.

- De mondd csak Dávid, én mégis hogyan válhatnék Jimhez hasonló, sikeres emberré?

- Egy bölcs ember, Mahatma Gandhi mondta még régen, hogy "A magad szelíd módján felrázhatod a világot". Gondolj csak bele Robi, hogy amennyiben igazán elszántan küzdesz valamiért, mennyi mindenre viheted az életben! Persze könnyebb kifogásokat találni és azt hajtogatni, hogy mennyire nehéz neked, vagy hogy nincs pénzed, vagy hogy épp túl fiatal vagy, esetleg túl öreg. Ám gondolj bele, hogy az idő folyamatosan telik és ha te nem leszel képes vállalni a felelőséget a tetteidért és a jövődért, továbbra is egy sikertelen és boldogtalan ember maradsz. Légy optimista, olvass rengeteget és tanulj! Na meg, hagyd abba a panaszkodást, mert arra egyszerűen senki sem kíváncsi.

- Vagyis, mindent elérhetek amit csak akarok az életben, ha folyamatosan küzdök érte, ahogyan Jim tette és közben folyamatosan tanulok és fejlődök?

- Pontosan. Merj hatalmasat álmodni, majd utána tegyél meg mindent annak érdekében, hogy el is érd a kitűzött céljaidat! Az élet rövid és sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire gyorsan is telnek a napok. Szóval használd ki őket és meglátod, hogy idővel te is sikeres leszel. Viszont nekem most mennem kell, így szeretnék elköszönni tőled. Remélem hamarosan te is rendkívül boldog leszel és egy olyan életet fogsz élni, mint Jim Abbott, aki fél karral is képes volt megváltoztatni a világot.

 A napok úgy jönnek és mennek, akár a bebugyolált, lefátyolozott alakok, amelyeket egy távoli, baráti társaság küldött és semmit nem mondanak. Ám ha nem használjuk fel az ajándékot, amelyet hoznak, csöndben el is viszik. - Ralph Waldo Emerson

forrás: John C. Maxwell - Egyszer nyersz, egyszer tanulsz, Robin Sharma - A rang nélküli vezető

írta Sarariu Róbert