Első randi - Miről beszélgess és hogyan?

Az első randi beszédtémái, a folyamatos beszélgetés fontos építőköve egy kezdődő kapcsolatnak. Éppen ezért elsődleges, hogy képes legyél irányítani azt, illetve a helyes mederben tartani, melyben ki tudsz bontakozni és a lány is. A beszélgetés fonalát a személytelenebb témák felől a személyesebb felé kell bontanod. Miért? Mert fontos a bizalom, a kapcsolat, a kötődés, a meghittség, intimitás, ami a találkozó során ki fog alakulni. Érd el, hogy a lány is felfedjen magából. Figyelj oda rá, hagyd, hogy beszéljen magáról, az életéről, az őt érdeklő dolgokról.

 

Urald a beszélgetést!

Az első randi nem olyan, mint a megközelítés, ahol fel kell hívnod a figyelmét, és eléggé érdekelned ahhoz, hogy meg akarjon ismerni. A találkozó célja, hogy megismerd őt és részben magad is kibontakoztasd. Ami a beszédet illeti, hagyd, hogy 80%-ban a lány beszéljen, és csak 20%-ban te. Mindeközben vezesd te a beszélgetést, figyelj rá, arra amit mond, és tegyél fel kérdéseket.

Beszéd közben ne a száját, ne a mellét bámuld, hanem nézz a szemébe. Próbáld elkapni azt, amit mond, és az érzelmeket, amikkel társítja azt. Magadról nem szükséges túl sokat elárulnod, ne öntsd ki a lelked az első randin és ne próbáld meg elmesélni az egész életed, a gyerekkorodtól kezdve, mert azzal azt érezheti, hogy nincs kivel beszélned, továbbá elbírálás elé állíthatod magad. Figyelj arra, hogy értékeket közvetíts felé. A helyes keret az, hogy, te vagy az, aki kiválasztotta őt, nem pedig fordítva. Ez a személyiségedből kell, hogy fakadjon, így elkerülöd, hogy meg akarj felelni neki, mert az a vonzalom azonnali csökkenésével jár. Egy nő nem vonzódik ahhoz a férfihoz, aki alárendelődik neki.

 

Kerüld el a csapdákat!

Az első randi alkalmával érdemes kerülni a vallási és politikai témákat, mivel ezek gyors konfliktushoz vezethetnek mindemellett teljesen antiszexuálisak. Ezek helyett beszélj az utazásaidról, a zenei, kulináris ízlésedről, bármi olyan dologról, ami pozitív és megmozgatja az érzelmeit!

Válts témát többször, nem tudhatod előre, hogy melyik fogja igazán érdekelni és szenvedélyes beszélgetőtárssá alakítani. A klasszikus „Mit csinálsz az életben?”, „Hol laksz?”, „Honnan jöttél?” kérdéseket se zárjuk ki az első randi alatt.

Pozitív témákat hozz fel, állj pozitívan a dolgokhoz! Ha panaszkodsz és a dolgok negatív oldalára fókuszálsz, azzal legfeljebb jól elrontod a hangulatát. Ez is a személyiségedből és a hozzáállásodból kell, hogy fakadjon, ha nem megy, akkor érdemes elgondolkodnod a saját életedről. Tényleg úgy éled az életed, ahogy szeretnéd? Tényleg tele van örömteli eseményekkel? Úgy élsz, hogy az irigylésre méltó másoknak?

 

Tegyél fel a személyiségét kibontó kérdéseket!

Ezek a kérdések sokkal inkább szórakoztatóak, céljuk, hogy jobban megismerd partnered személyiségét. Elmélyítik a kapcsolatot.

Engedj szabad utat a képzeletednek, találj ki meglepő, a megszokottól eltérő kérdéseket. Tegyél fel minél több nyitott kérdést, amire hosszan lehet válaszolni. Példák:

 

  • Ha választhatnál az Everest megmászása és a La Manche átúszása között melyiket választanád?
  • Kisgyerekként mi szerettél volna lenni?
  • Vannak visszatérő álmaid?
  • Merrefele utazgattál eddig életedben? Hova szeretnél eljutni?
  • Mi volt a legjobb és a legrosszabb randid?
  • Mi volt a jeled az óvodában?

 

Beszélj róla úgy, mintha ismernéd!

A lány feléd küldött jelzései alapján tégy észrevételeket. Például: Látod, hogy ugyanolyan színű a cipője és a körömlakkja. – „Látom, hogy szeretsz odafigyelni az apró részletekre is.”

A mozgása, mimikája, gesztikulációja, testbeszéde, öltözködési stílusa, megjelenése, szófordulatai, beszédstílusa stb. alapján következtess a belső tulajdonságaira.

 

Szexualitás!

A beszélgetés alatt vidd be a témák közé a szexualitást is, tegyél egy-két kihívó megjegyzést, vagy kérdezz:

 

A válaszai alapján fel tudod mérni a temperamentumát. Ha nem válaszol a kérdéseidre, akkor válts témát, lépj tovább. Keresd a közös kapcsolódási pontokat. Ellenben ha válaszol, hasonlóan kihívó stílusban, akkor várhatóan lesz a randinak egy izgalmas második felvonása.

Röviden felvázoltam mikre érdemes odafigyelni az első randi közben. A legfontosabb szabály, figyelj oda a partneredre! Figyeld az érzéseit, figyelj arra, amit mond, rá figyelj! Hagyd, hogy kibontakozzon és hangolódjatok egymásra.