Sok gyakorló PUÁ-nál tapasztaltam, hogy az összes erőforrásukat arra koncentrálják, hogy minél több nőt fektessenek le. Minden gondolatuk a nők becserkészése körül forog, függetlenül attól, hogy ebben mennyire sikeresek. Ehhez előszeretettel használják a könnyen elsajátítható, instant PUA rutinokat, amivel elég könnyű sikereket elérni. (Tényleg sok jó rutin van) Egy dolog azonban nyilvánvalóvá vált számomra az évek során, nevezetesen az, hogy, ha egy technika nincs összhangban veled, akkor azt a nő - főleg, ha tapasztalt - azonnal észre fogja venni. Ennek eredményeképp egy shit-teszttel fogod szembetalálni magad. Ez egy teljesen természetes reakció a nő részéről, ez a játék lényege.

Tegyük fel, hogy kellőszámú rutint megtanultál és mindenre tudod a megfelelő választ... Akkor most ki kell, hogy ábrándítsalak. Több nővel is elbeszélgettem, miután a fenti rutinokkal el lettek árasztva egy "pua-robot" által. Szinte kivétel nélkül ugyanazt mondták:

Tök jó pasi, tényleg jól elbeszélgettünk, meg hát be is vállalnám, de valami nem stimmelt.

 

Ez a nem stimmelés, ez az inkongruencia a belső- és külső játék között. Ezt érezték meg, hiszen a női agy arra van hangolva, hogy megérezze az összhangot a kommunikációd és a valódi tartalom között.

A gyenge belső játék visszaüthet

Más oldalról megvilágítva, szintén tegyük fel, hogy felvértezted magad a PUA arzenál összes külső játék technikájával. Király a testbeszéded, alfás a ruhád, minden női tesztre csipőből vágsz vissza, és a kino technikád olyan, mint egy thai masszázsmesteré. A forgatókönyv általában az szokott lenni, hogy a nő odáig van és vissza, klasszul indul minden, felejthetetlen "mézeshetek" következnek.

Aztán ahogy elkezd megismerni, belát az egész mögé és azt érzi, hogy Te nem az a férfi vagy akit megismert. Kicsit átverve érzi magát és elkezdenek szaporodni a shit-tesztek a kapcsolaton belül. Mivel most már ismeri a gyenge pontjaidat ezért ezek már igencsak kellemetlenek tudnak lenni. És itt jön a belső játék a képbe. Ha elég erős a valóságod és tényleg rendben vagy, mint férfi, akkor el fogja ezt fogadni. Kívánom, hogy így legyen! Úgy fog tekinteni a kezdeti időszakra, mint egy játékra, amin keresztül megismertétek egymást. Azonban, ha a belső játékod gyenge, akkor a felépített kép úgy fog összeomlani, mint egy kártyavár, a nő kiábrándul belőled és igen fájdalmas szakítás lesz a vége. Ez a rutinarzenál hatékonyságától, valamint a nő kalibráltságától függően 1 hét és 6 hónap között szokott lenni. Persze el lehet húzni egy életen át is, de valóban ezt akarod?

Ha sikerül erős vonzalmat felépítened, akkor a nő hosszú időn keresztül keresni fogja azt a férfit akit megismert, támogatni fog, mindent megtesz, hogy "visszakapjon". Te pedig mivel érzed, hogy rezeg a léc, mindent elkövetsz, hogy megtartsd őt.
Egy egymásba kapaszkodás forgatókönyvét vázoltam - némileg eltúlozva - hogy érzékeltessem a belső játék hiányosságának buktatóit.

A belső játék fejlesztése sok gyakorlást kíván

Egy harcművészetből hozott példával hadd világítsak rá, hogy mi a kongruencia lényege. Tegyük fel, hogy egy barátoddal, aki hasonló adottságokkal rendelkezik külön-külön elmentek edzeni egy évig. Te megtanulod egy harcművészeti technika alapelemeit, mozgáskoordinációs gyakorlatokat végzel, megismered a tested, a barátod pedig konditerembe jár, és folyamatosan harcművészeti könyveket búj. Utána szerveztek egy (barátságos) mérkőzést. Megjelenik a barátod, aki időközben elég ijesztő kinézetűre gyúrta magát és meglehetősen nagy az elméleti tudása harcművészeti témákban. Te megtanultad használni a tested, pontosan tudod hogyan kell ütni, rúgni. Gondolom nem kell részleteznem a meccs kimenetelét.

Összefoglalva tehát, tanuld meg a rutinokat, ha úgy érzed szükséged van rá, tény, hogy ad némi magabiztosságot. Sok helyzetben tud segíteni, de nézz mindig a technika mögé, értsd meg, hogy milyen elvek húzódnak meg mögötte. Vesd össze, hogy mennyire érzed magadénak és, ha nem tartod sajátodnak, akkor vagy dobd el, vagy gondolkodj el rajta. Tedd fel a kérdést, milyen technika áll a legközelebb hozzám? Milyen irányban kellene saját magamnak megváltoznom, hogy kongruens legyen velem?

Légy önmagad!